Folytatódik a szerzői triumvirátus kampány-reportja, a második (és egyben egyenlőre az utolsó) fejezettel.
Szeretném felhívni a figyelmet a Laci által kifejlesztett papíralapú elda és 'nida figurákra, szerintem zseniális (nagyságrendekkel jobban mutat, mintha alapozatlan fém- vagy műanyag "színű" figurák lennének helyettük felpakolva, jóval olcsóbb is, szóval tesztelni tökéletes - ám az igazi, festett figurákat természetesen nem helyettesíthetik).
SAM
II. FEJEZET
A Káosz erőinek visszaverése után az Öklök elhagyták a rendszert, a romeltakarítást valamint a rendfenntartást meghagyták a helyi Őrségnek. A bolygó nagy része így is romokban hevert, és helyenként még mindig eretnekek fosztogattak, jelentős birodalmi erőket kötve le. Az asztropaták nagy részét vagy a kultisták, vagy a birodalmiak ölték meg (elvégre bármikor megronthatja őket a Káosz), így a kevés túlélő pszi-használóra a bolygón kevés figyelmet fordítottak. A kormányzó palotájában lévő asztropata egyre nehezebben továbbította a híreket, és folyamatos panaszáradatával senki se törődött… pedig kellett volna, ugyanis nem az asztropata képességei mondtak csődöt, hanem a Hipertérben egyre közeledő árnyék kezdte lassan körbefonni a bolygót. Mikor már a hipertér-ugrás is lehetetlenné vált, csak akkor döbbentek rá a birodalmi erők, hogy a tyarindák megérkeztek, mikor már túl késő volt…
A Látnokok jövendöléseink hála, az Elda nép már többször sikeresen hárította el a Káosz betörését a Hiperkapu-rendszerükbe, és most újfent baljós előjeleket olvastak ki a jósok a rúnákkal telerótt csontjaikból. Az Acmaron ősidők óta található Hiperkapu, azonban a bolygón dúló csatározások következtében megsérült az álcázó holomező, így a kapu közvetlen védelemre szorult. A Káosz prédálását az elda felderítők folyamatosan szemmel tartották, de a Birodalmi Öklök feltűnése miatt inkább a kivárás mellett döntöttek, és végül bevált a taktikájuk. A szétszóródott Birodalmi Őrség egy kisebb egysége azonban még a kapu megjavítása előtt túlságosan közel került az elda jelenlét felfedezéséhez, így mégiscsak harcolniuk kellett...
Utolsó kommentek