Folytatódik a szerzői triumvirátus kampány-reportja, a második (és egyben egyenlőre az utolsó) fejezettel.
Szeretném felhívni a figyelmet a Laci által kifejlesztett papíralapú elda és 'nida figurákra, szerintem zseniális (nagyságrendekkel jobban mutat, mintha alapozatlan fém- vagy műanyag "színű" figurák lennének helyettük felpakolva, jóval olcsóbb is, szóval tesztelni tökéletes - ám az igazi, festett figurákat természetesen nem helyettesíthetik).
SAM
II. FEJEZET
A Káosz erőinek visszaverése után az Öklök elhagyták a rendszert, a romeltakarítást valamint a rendfenntartást meghagyták a helyi Őrségnek. A bolygó nagy része így is romokban hevert, és helyenként még mindig eretnekek fosztogattak, jelentős birodalmi erőket kötve le. Az asztropaták nagy részét vagy a kultisták, vagy a birodalmiak ölték meg (elvégre bármikor megronthatja őket a Káosz), így a kevés túlélő pszi-használóra a bolygón kevés figyelmet fordítottak. A kormányzó palotájában lévő asztropata egyre nehezebben továbbította a híreket, és folyamatos panaszáradatával senki se törődött… pedig kellett volna, ugyanis nem az asztropata képességei mondtak csődöt, hanem a Hipertérben egyre közeledő árnyék kezdte lassan körbefonni a bolygót. Mikor már a hipertér-ugrás is lehetetlenné vált, csak akkor döbbentek rá a birodalmi erők, hogy a tyarindák megérkeztek, mikor már túl késő volt…
A Látnokok jövendöléseink hála, az Elda nép már többször sikeresen hárította el a Káosz betörését a Hiperkapu-rendszerükbe, és most újfent baljós előjeleket olvastak ki a jósok a rúnákkal telerótt csontjaikból. Az Acmaron ősidők óta található Hiperkapu, azonban a bolygón dúló csatározások következtében megsérült az álcázó holomező, így a kapu közvetlen védelemre szorult. A Káosz prédálását az elda felderítők folyamatosan szemmel tartották, de a Birodalmi Öklök feltűnése miatt inkább a kivárás mellett döntöttek, és végül bevált a taktikájuk. A szétszóródott Birodalmi Őrség egy kisebb egysége azonban még a kapu megjavítása előtt túlságosan közel került az elda jelenlét felfedezéséhez, így mégiscsak harcolniuk kellett...
A csaták háttere röviden: A Káosz és egy sötét hipertéri árnyék hatására az Eldák is megjelennek a bolygón, ahol nem fogadják őket tárt karokkal, azonban fordul a kocka, mikor egy tyranida töredék flotta jelenik meg a bolygó felett az égen, hogy mindenkit bekebelezzenek.
4.küldetés
Eldar vs. Imperial Guard
Dzsungel harc. „Csak a legerősebb maradhat” (annihilation)
Deployment: Pitched Battle
A pályát rendesen telepakoltuk fával és erdős tereppel, úgyhogy igazi kis vietnámi kommandós-filmet lehetett volna forgatni a díszletek között.
Laci (Eldar):
Igazából nem készültem sokat erre az ütközetre, az első eszembe jutó (valamint a rendelkezésemre álló figurák korlátjai miatt) kombinációt választottam. HQ egységnek jött a Faarseer daloló dárdával felszerelve. Testőrségnek adtam neki tíz darab guardiant, akik bright lance platformot hurcoltak magukkal. Másik gyalogsági osztag ugyanez a leosztás volt, csak Boszorkánymester vezette őket. Ignác kedvenceit, a jetbike-okon repesztő guardianokat se hagyhattam ki, az ötből egyet nehéz shurikenvetővel is felszereltem. A dzsungelterep eleve inspirált, hogy egy kisebb szakasz (5 db) pathfinder-t is bevessek, reménykedve, hogy Ignác nem hoz sok lángszórót! Gyorsreagálású egységként pedig még választottam egy rakétavetős Vypert valamit egy outflank-re játszó War Walker-t is, amelyet nehéz shurikennel és rakétavetővel szereltem fel.
A csata eleje kissé rosszul alakult, az előretörő chimera kilőtte a vypert, és a bright lance-ekkel se tudtam kilőni a fenyegetően tornyosuló Le Man Russ-t, de legalább körökre lebénítottam. A pathfinder-ek lényegében senkit se tudtak eltalálni, de legalább értékes tűzerőt vontak magukra, aminek következtében azért hullottak rendesen. A jetbike osztag is kapott a jóból, de a flat-out speed adta 3+ cover jó túlélési esélyeket adott nekik, így végül behozták az árukat. A Farseer aztán dobótávolságba ért erősen megcsappant kíséretével, és amikor már minden reményt felhagytam, hogy kilövöm a Le Man Russ-t, végre sikeres és átütő találatot ért el, ráadásul a frontpáncél ellenében! A sebzéstáblán is 5-öt dobtam, ami ugyebár a megsemmisült (bár nem robbant fel) eredményt hozta. Ezek után felgyorsultak az események. Ignác hihetetlen pechhel a karskin rohamosztagosait pont rászórta az egységeim fejére, és a deep strike táblán még kidobta a megsemmisült eredményt is, így rengeteg pontja veszett oda egy kör alatt. Innentől kezdve már a javamra billent a mérleg, a chimerát a Farseer szintén a lándzsával felrobbantotta, majd közelharcban végzett a parancsnoki szakasszal is. A War Walker már csak a csata végére ért oda, így neki nem sok szerep jutott…
A végeredmény egyértelmű volt, a küldetés pontértékének 10%-ánál is több különbözettel több egységet öltem le, így az eldák egy tiszta győzelmet könyvelhettek el.
Véleményem szerint a jetbike-ok az eldák jolly jokerjei, mivel 4-es toughtness-el és 3+ mentővel rendelkeznek, valamint a mozgékonyságuknak hála akár nagyobb járművekre is veszélyesek lehetnek (hátulról a 10-es páncélt a heavy shuriken át tudja ütni), valamint az ellenfél fókuszában lesznek, így a mágnes szerepet is be tudják tölteni. (és még jó eséllyel túl is élik) A pathfinder-ek pinning képessége, és a mágnes szerep szintén hasznos, a feljavított 2+-os cover save pedig kifejezetten durva. Tanulság, hogy a Birodalmi Őrség járműveit az eldák szinte bármilyen felállásban elképesztő hatékonysággal tudják levadászni, még a legáltalánosabb egységek is kiválóan használhatók erre a célra (sok bright lance opció). Közelharcban az egyel jobb kezdemény szinte biztosan az ő javukra billenti a mérleget, és a sweeping advance-nál is jól jön!
5. küldetés
Tyranids vs. Imperial Guard
Városi harc. „csatornatiszítás” (capture&controll)
Deployment: Dawn of War
Városi terep, kevés fedezékkel. Ja és megint DOW felállás… >:(
Ignác (Cadian Imperial Guard):
No itt a sok bénázás után már kiforrottabb sereggel próbálkoztam. Sok flamer és két szakaszban még 1-1 becsatolt autocannon ja és tíz ratling, ja és egy Hellhound prirítani. Mondjuk olyan minimál voltam aznap elfelejtettem, hogy nem Russ-t hozok hanem Demolishert… nem raktam fel az egyik szakaszhoz a becsatolt aknavetőt, és a legsúlyosabb, hogy a Master of Ordnance képességét is teljesen elfelejtettem. Na mindegy. Imre a tyranidákkal érdekes kombót hozott, én a pályát ellepő swarmokra számítottam, helyette egy shooty-cfex jött egy hivetyrant ami lőtt és 2X10 génorzó, plusz 3 liktor. Az első körökben nem sok történt ledurrantottam a Russal egy szakasz génorzót aztán vártam. Imre csoszorászott a cfex-szel meg a tyranttal ledurrantott pár gárdistát, egyedül a kiméra bánta meg, hogy előre gurult benne a parancsnoki osztaggal. Azokat meg is ette a tyrant. Én ultra bénákat dobtam a lövésre, viszont a beugró három liktorból (ugyan azt a szakaszomat támadták meg) egyet megfejeltek, egyet megsebeztek a hős katonáim és csak utána futott el a két túlélő. A liktorok lebontották IMO-ra a Russ-t és lekapták róla a battle cannont. Ez után lefújták őket lángszóróval és annyi volt nekik. Mivel foglalni kellett én a pálya tyranida mentes felén elsunnyogtam a Hellhounddal és az egyik platoon commaderrel az ellen ojjektívája irányában. Persze a hellhoundot is elfelejtettem egy körig mozgatni. De azért még a hive tyrantot lefújta bár eredmény nélkül. Közben a platoon commander alkalmazta magára a MOVE, MOVE! parancsot és lángszóró távolságba futott a objektív bogarakhoz ahol két lángszóró meg is sütötte őket. Sajnos itt vége lett, és elfoglalni már nem tudták. Így is nyertem.
Annyit megjegyeznék, hogy minden kihullott a fejemből aznap… De a Gárda nem hátrált meg! Csak szegény Col. Eisen veszett oda.
Imre (Tyranids):
Hive tyrant bio-plazma, +1BS, +1Sv, +5 symbiote rippers. +1S, barbed stranglerrel és venom cannonnal, 3 testőrrel. 13 génorzó. 3 lictor. Carnifex: +1WS, bio-plazma, +1BS, +1Sv, Regenerate, +1W, +1S, Barbed strangler, scything talons.
Itt volt az ideje kipróbálni mit tudnak a tyranidák nem swarm felállásban és meg kell mondjam, jól fekszik nekik ez is. A felállásban az IG előnyben volt, és egyszerűen nem volt elég fedezék, hogy a génorzókat felvigyem. A hive tyrant fedezte a terepet amíg a Carnifex előbbre nyomult – és bizony elég érzékeny veszteségeket okozott a barbed stranglerrel mind a Carnifex, mind a hive tyrant. Hibát ott követtem el, hogy a tyrant közelharcban is jó, de ezt nem nagyon használtam ki... A végén Igi kihasználta a jelentős számbeli fölényt és egyszerően nem tudtam annyi IG-t megölni amennyien előrejöttek. A lictorok nagyon hasznosak voltak, sokkal jobban teljesítenek a vártnál, sok és célzott veszteséget tudnak okozni kötelező tyranida választás. A végén taktikai fölényt és vereséget könyvelhettem el. Tanulság: Kevés volt a troop, ebben a felállásban is sokkal több troop kell, pl Hormagaunt.
6. küldetés
Eldar vs. Tyranids
Éjszakai harc. „Rajzás” (seize ground)
Deployment: Spearhead
A terep nem volt túl bonyolult, pár fa, és négy törmelékes terep, ahová 4 objektívát helyeztünk le.
Laci (Eldar):
A kezdemény Imréé lett, és kissé aggódva figyeltem, hogy a saját térfelét hormagaunt és termagaunt hegyekkel, valamint egy rakás harcossal és egy csúnya C-fexxel rakta tele. Ezen dögök ellen én egy 15 fős assault guardiannal és az őket vezető Boszorkánymesterrel (aki az enhance képességgel rendelkezett, így egész komoly közelharci ütőerőt képviseltek), mögötte a bevált tíz fős guardian (rakétavetővel) testőrködött a Farseer körül. A Farseer-emnek megvettem a mind war és az eldritch storm képességet is, valamint a lélekköveket, hogy körönként kétszer tudja osztani az áldást. A hat fős jetbike osztag (két nehéz shurikennel) hátrébb várakozott, hogy rohamra indulhassanak. A tartalékban két War Walker (plazmavetőkkel és rakétavetőkkel felszerelve) valamint egy kis szakasz Swooping Hawk várta, hogy a tyranidák hátába kerülhessenek. Nehéztüzérségként pedig a sereg élén egy Wraithlord figyelt, aki plazmavetőt és egy hatalmas lidérckardot lóbált.
Egy kisebb dezinformációnak hála lényegében elbuktam a küldetést, mivel Imre már csak akkor hívta fel a figyelmemet a C-fex 7-es szívósságára, mikor a guardianjaim megrohamozták, és így egyedül a boszorkánymester volt képes a witchblade-jevel megsebezni a szörnyeteget. Ennek ellenére rögtön bevert neki 2 sebet, aztán sajnos három kör alatt odalett az egész osztag. Egy másik hiba miatt a hormagauntok lerohanták a Farseer-t és darabokra tépték, mielőtt bármit is tehetett volna. Kárpótláskép a Wraithlord módszeresen nekiállt a 30 db hormagauntot felszecskázni, amit az ötödik körben egy sikeres sweeping advance dobással meg is tett. (nem volt szinapszis lény a közelben) A jetbikeosok ugyan jelentős károkat okoztak a termagauntok és az időközben megérkező liktorok körében, de nem tudták örökké feltartani őket, így a 6. körre a gauntok ráálltak az egyik objektívára. Sajnos a későn érkező Hawk-ok már csak szépíteni tudtak, szinte teljesen kiirtva a warriorokat, és megtizedelve a termagauntokat, de a válaszcsapás őket is elvitte. A Wraithlord még az utolsó körömben igazságot tett, és a War Walkerek roncsai között kardélre hányta a C-fexet és az egyik liktort.
Szóval a győzelem újfent Imréé lett egy objektíva megtartásával. Ez kezd rossz szokásává válni.
Sajnos ennél a csatánál jól kijött az eldák alacsony szívósságának hiánya, illetve a 4-es, vagy nagyobb erejű fegyverek (pláne energia!) szükségessége. Tyranidák ellen most már tényleg gyártanom kell Striking Scorpion egységeket. (tervbe volt véve, de sajnos az a fránya időhiány) A jetbike szakaszhoz elképzelhető egy Boszorkánymester is, amellyel egyrészt nagyobb lényeket is meg tudok sebezni, másrészt a gyenge közelharcukat fel tudom erősíteni a boszorkánymesteri pszivel. A Wraithlord viszont újfent lenyűgözően teljesített, érdemes lenne még egyet összeraknom.
.
Imre (Tyranids):
Klasszikus tyranida stratégia: 9 warrior, 30 gaunt (felshborererekkel) 18 hormagaunt. 3 lictor és 1 Cfex: +1WS, bio-plazma, +1T, +1BS, +1Sv, Regenerate, Symbiote rippers, Tail weapon (scytche), +1S, toxic miasma. Barbed strangler, Scything talons.
Szerintem az elején eldőlt a dolog. A barbed strangler végzett az elda közelharcra képes szakasz nagy részével, utána azok beragadtak a közelharcban vele (regenerate nem jött be egyszer sem, a bio-plazma sem ezek közül szerintem a bio-plazma teljesen felesleges) itt nagyon jól jött a toxic miasma és a pár közelharcban is használható feat. A hormagauntok lerohanták a farseer-t és a csapatát és végeztek vele, utána lefoglalták jó sokáig a wraithlordot. A jetbike-ok megzavarták a felépülő formációt de szépen lassan elhullottak a lictorok és a gauntok egyesített ereje alatt. A Hawkok jelentősen megtizedelték a gauntokat, de végül elhullottak. A War walkerek pedig szerencsétlenségükre pont a C-fex hatótávjában jöttek ki, és ha a fegyver nem végzett volna vele, akkor a közelharcban estek volna el. Utána a Cfex elesett a Wraithlord fegyverétől.
Tanulság: A tyranidák lételeme a nagy létszám, de ha nem készül fel rendesen a játékos a járműelhárításban komoly problémái lehetnek. A lictor és a C-fex kötelező választás.
Összesítő:
Idegenek(Eldar és Tyranids): 1 győzelem, 1 vereség
Birodalom: 1 győzelem, 1 vereség
(az idegenek közti csatározásokat nem értékeltük)
A kampány kiértékelése:
A Birodalom megvédte a bolygót mind az eretnekek, mind az idegenek ellenében: 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereséggel. A Káosz, az Eldák, valamint a Tyranidák összesen 1 győzelmet, 1 döntetlent és 2 vereséget könyvelhettek el. A legsikeresebb parancsnok Ignác volt, 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereséggel!
Reméljük, tetszett ez a kis irásunk! :-)
A Császár Békéje és Kegyelme legyen veletek!
Ignác
Imre
Laci
Részemről szeretettel várom a további cikkeket a srácoktól, nagyon hangulatos volt ez a beszámoló! SAM
Utolsó kommentek