Rendezzük le itt, egyszer s mindenkorra. Mindenki ide kesereghet, panaszkodhat, vitázhat, ne adj' Isten érvelhet; egyet nem ér, érzelmektől túlhevülve veszekedni.

Lássuk hát a kék sarokban a bajnokot, többszörös világkupa-győztest, címvédő óriásunkat, aki talán már megöregedve és cseppet elhízva osztja és fogadja a csapásokat. A technikája már nem a régi, de a balegyenese még mindig képregényeket és fan-oldalakat töröl el. A legutóbbi mérlegelésnél leszakadt alatta a mérleg és amikor fürdés után kiszállna a medencéből egy csapat Greenpeace-aktivista próbálja visszatuszkolni a vízbe; ekkora tömegnek tehetetlensége, de ütőereje is van, nem is beszélve a páncélként működő zsírrétegről.

Vele szemben a piros sarokban a jólfésült, enyhén nyúlfogú, tudálékos karcsiszemüveges tinédzser, aki sokra érzi hivatva magát és "Üss, mintha lennének heréid!" felkiáltásokkal riasztja messzire a lehetséges női- és a szégyenlős neoplasma malignum testis* -es szurkolókat. Eddig nem sokat tett le az asztalra, vetélytársához viszonyítva van egy Megye II bajnoki címe, de rendületlenül tör a csúcsok felé, ropi-karjait lengetve és sörösüveg-alkatát riszálva ordítja: "Én leszek a bajnok-nok-nok-nok!"

Lássuk hát a különbségeket: az egyik alanyunk pávergém, a leggusztustalanabb fajtából, itt minden ultratáp és mentségként csak egyvalami mondható el: a másik seregben is minden legalább olyan tápos, de inkább jobban, ezért ha veszítünk az a tápolás miatt volt, ha nyerünk akkor pedig csak felsőbbrendű taktikai és időzítési érzékünk vezetett a győzelemhez a nyilvánvaló túlerő ellenében. Fláffos vagy szeretetből összerakott seregek legfeljebb ha pofozó zsáknak jók és akkora élmény nyerni ellenük, mint lekaratéjozni egy csapat óvodást (nem mondom, néhanapján jólesik, ugye). Aki itt viselkedik, visszafogja magát és nem tápol, de ezért cserébe elvárja, hogy rezgő pillájú bociszemei meghatnak bárkit is az eltévedt, rossz bárban van, itt nincs kék neon és bőrszerkó és túlnyomórészt bajuszos, de lazán lengő csuklójú férfiak; itt gőzölögve omlik a bél a lefejezett katonák szétlőtt ölébe. Itt mindenki azon agyal, hogy hogy tudna a +12 mellé még +1et odatenni, milyen kombó vége lehet a 60 pontnál is több sebzés, mert kevesebbel nem sokra megy. Ez egy verseny-játék, a baráti meccsek is inkább "baráti" meccsek, a küzdelmet a győzelemért mindenki véresen komolyan veszi. Háttérvilág?! Ehhez?!? Minek? Inkább jöjjön ki az új könyv, amiben mindenki ugyanazt tudja, mint eddig, csak kétszer erősebben, falon át és fejen állva. Minden játékos felszabadítja a benne lakó ifjabb Veér Istvánt és a vele szemben ülőn vesz elégtételt sikertelen életéért; még mindig jobb, mintha kukákat és autókat gyújtogatna és mindenért a kúrmányt és/vagy a Könyv Népét hibáztatná.

Másik alanyunk ezzel szemben szerencsejáték, arról szól, hogy mindenki megragad hetvenhét kockát és aki több hatost dob, az nyert. Kész, ennél nem bonyolultabb a lényeg; a többi csak igen költséges gyűjtő- modellező- és festőszenvedély. Persze vannak kivételezettek, akiknek seregét több, hozzájuk hasonló j/lúzer gyűjtötte és így az eladási grafikon élére ugrott; na, ők évente egyre több kockán próbálhatnak hatost dobni, míg mások kezéből lassan elfogynak a hexaéderek, mert nem rentábilis a kiadónak két gyíkot ráültetni a témára, mert ettől nem csörög a kasszagép. És aki egyszer belekezd a gyűjtögetésbe-dobálásba azt már viszi is a kognitív disszonancia; ha egyszer ennyi pénzt öltem bele nem lehet ez olyan rossz, mert akkor be kellene vallanom, hogy hülyeségre szórtam a pénzt, tehát hülye vagyok magam is. No meg persze tízmilliárd légy nem tévedhet, hát ha egyszer ezt mívelik a legtöbben a világon akkor ez is a legjobb és punktum, meg különben is, ehhez van magyarul is háttér-regény, tehát ez a legjobb világ, hiszen mást nem  is ismerek. És csak lapátolja a ropogós narancshasúakat, mígnem egy kisebb afrikai ország éves oktatási keretének elköltése után ott áll és boldog, mert neki már elég ötösöket dobnia a győzelemhez. 

Sosem értettem, miért válik vallássá a hobbi. De ha még a hobbi! Inkább csak annak rész-szegmense, csupán csak hogy megkülönböztessük magunkat másoktól, akik ugyanazt máshogy csinálják. Tehát ha már vallássá vált, rögtön szent inkvizíciót is alakítunk mellé és leszólunk mindenkit, aki nem ugyanazt és ugyanúgy csinálja és szereti, mint én és a barátaim. És barátom csak az lehet, aki ugyanazt és ugyanúgy csinálja, mint én, különben öri-hari. Jó érzés, ha másokat lúzernek nézhetek és mutogathatok rájuk, mert akkor nem érzem azt, mekkora lúzer vagyok magam is, mások szemében.

Én azt mondom, mindenki, aki (többé-kevésbé)felnőtt ember létére festett játék katonákat toligat (és/vagy igen kevéssé korszerű módon viziközlekedik (igen, vitorlával)) az a testvérem. Legfeljebb később kiderül róla, hogy egy nagyképű kretén, de elsőre hobbitárs, barát és máris van közös témánk. Nem azt keresem, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt; mert egy pohár lehet félig teli és félig üres valamint igazság ezerféle, de tény csak egyféle van - további magvas bölcsességekért és közhelyekért hívja emeltdíjas számunkat!

* hererák, ne ismerd meg ennél bővebben