A minap belefutottam a BOLS-on egy jó cikkbe, mely a klasszikus WH40k-s küldetések mellett egész érdekes új variációkkal színesítette a palettát. Ez beindította a fantáziámat, és az egyik személyes kedvencem, a 300 c. filmeposz okozta katartikus élmény alternatívája máris körvonalazódni kezdett bennem, természetesen vórhemmörösítve! :-) Szóval tisztelt publikum, döngessétek be a 300 OST-t, majd elszánt tekintettel és kemény beszólásokkal, valamint csakis üvöltve kiadott parancsokkal hajtsátok egymásnak a seregeiteket!
A háttér:
A támadó fél nagy létszámú felderítő egységei megközelítik a védekező fél védműveit, és a hős-bátor parancsnok azonnal rohamot vezényel, hogy még a sereg fő ereje előtt megszerezze magának az ellenség hídfőállásait. A védekező fél sajnos szorongatott helyzetben van, az egész fronton szét vannak szórva az egységei, így a biztos pusztulás vár a hídfőt őrző egysége, itt csak az a kérdés, hogy mennyi időt tudnak szerezni a többieknek az ellenséges horda feltartásával…
Pontérték:
Támadó fél: 600 cr
Védekező fél: 300 cr
Időtartam:
Nincs megkötés, addig tart, amíg valamelyik győzelmi feltétel nem teljesül.
Spec. Szabályok:
1.Felderítők
Megkötések:
max 2 wound-os figurákat lehet hozni
2+ alapmentős figurákat nem lehet hozni
a járművek páncélzata (front+side+rear) nem lehet több 33-nál
Large blast-os fegyverek nem lehet alkalmazni
Ordnance típusú fegyvert nem lehet alkalmazni
2. Last man standing
Egy gyalogsági osztag, a fele létszám alatt is dobhat morál próbát az összeállásra a köre elején. (regrouping)
3. Overkill
Sikeres Sweeping Advance manővernél a menekülő egység automatikusan nem pusztul el, hanem csak 1d6 figurát veszít. (azonban ők automatikusan meghalnak, függetlenül invu, vagy egyéb mentőtől)
Sereglista alkotási szabályok:
Támadó fél:
Kötelező
1 HQ*
2 TROOP
Választható
+2 TROOP
+1 ELIT
+2 FAST ATTACK
+1 HEAVY SUPPORT
Védekező fél:
Kötelező:
1 TROOP
Választható:
1 HQ*
+2 TROOP
+1 ELIT
+1 FAST ATTACK
+1 HEAVY SUPPORT
* Opcionálisan, ha a felderítő szabály miatt egyetlen HQ egység sem hozható, akkor az ELIT választásba tartozó szóló modell HQ választásként behozható +30 pontért +1 wound-al és az alap mentője mellett 5+ invu-val. (Elda, vagy Káosz Szépmarínok esetében Pl. az eldáknál egy Exarch, Káosznál meg egy Aspiring Champion.)
A terep:
A pálya maga ne legyen túl nagy, kb. a hagyományos terep fele. (kb 80x150 cm)
A védekező fél az asztal 1/3-át birtokolja. Ennek a határánál áthatolhatatlan fal van (pl: eldáknál pszi-energiából, máshol sziklákból, falakból, romokból, IG-nél tankcsapdákból, stb) közepén egy 6” széles kapuval. A fal áthatolhatatlan akadály, azaz nem lehet rajta átugrani, átrepülni, átteleportálni stb. Egyedül a kapu az ami átjárható, de ha a kapu zónájában található a védő félnek egysége (akár csak 1 db is), akkor itt sem lehet átrepülni, átteleportálni stb. azonban a modellek mellett el lehet haladni a szabályok szerint. Pl. egy elda jetbike ugyan nem repülhet át a védő modelljei felett, azonban ha annyi hely van, hogy közöttük át tudjunk a talapzatuk érintése nélkül haladni, akkor átmehet, akár turbo-boost-al is.
A pálya védő fél által birtokolt része és a felező vonal között lehet néhány fedezék, de nem sok. (ízlés szerint) A pálya felétől a védekező fél oldalán a lőtáv/látótáv (pszinél is) egységesen max 12”. A támadó fél térfeléről leadott lövések a felezővonalon túl automatikusan célt tévesztenek, ill. elenyésznek, akárcsak a pszi hatások is. (pl a rakétavető sablonja is) A támadó fél térfelén belül azonban nincsen megkötés, ott bármit lehet használni.
A csatában bármely jármű, amely Wrecked sérülést szenved, megsemmisül. (de nem okoz robbanást) A megsemmisült (wrecked, ill. explodes) járművek helyén egy kis sablon méretű nehéz terep marad hátra. (ezzel egy roncs nem tömítheti el az átjárót)
Amennyiben olyan járművel próbál valamelyik fél átjutni a kapun, mely modell nyilvánvalóan nem fér át, akkor a járműnek a kapu szélénél meg kell állnia. (jelen feltételek mellett nem valószínű, hogy lenne ilyen jármű, de azért beleírtam, biztos ami-biztos.)
A cél:
A védekező félnek meg kell akadályoznia, hogy a támadó fél körében egy scoring unit-ja (csakis troop választás) átérjen a túloldalra. (azaz a pálya szélével min. 1 modelljének a talpa érintkezésbe kerüljön) Amennyiben nem sikerül feltartani őket, abban a körben vége a játéknak. A védekező fél total annihilation esetén szintén vesztett még abban a körben. Ha – bár ez szinte esélytelen, ugye? – a védekező fél minden támadóval végez, akkor győzelmet könyvelhet el.
A támadó fél értelemszerűen nyer, ha egy pontszerző egysége bázisérintkezésbe kerül a szemközti pálya szélével, ill. teljesen kiírtja a védekezőt.
Győzelmi pontok:
A védekező fél annyi pontot kap, ahány körig tartani tudta az állásait. Amennyiben total annihilation-nal győz a védekező, akkor a pontjai duplázódnak. (mondjuk az 5. körben kiirtanak mindenkit, akkor 10 pontot kapnak)
A támadó fél 10- annyi pontot kap, ahány kör alatt győzelmet tudott elérni. (mondjuk 3 kör alatt győzött, akkor 10-3=7 pontot kap) Ha a 10. kör, vagy azután tud győzni, akkor csak 1 pontot kap. Amennyiben nem sikerül győzni, abban az esetben nem kap pontot.
Egy sereg min. egyszer támadóként, egyszer védekezőként kell, hogy szerepeljen.
A játékot az a sereg nyeri, amelyik a legtöbb pontot kapta. Természetesen egy sereg támadásra és védekezésre külön-külön listát hozhat)
Deployment:
A támadó fél az egységeit a pálya szélén lévő 6” mély deployment zone-ba rakhatja. Infiltrate spec.el rendelkező egységeket max. a saját térfelére pakolhatja (a felezővonalig). Outflank manővert végrehajtó egységeket a sikeres reserve dobás esetén a saját térfelétől egészen a falig rakhatja fel. Deep strike a küldetésben tiltott, semmilyen (még az elda Warp Spider, vagy a Szépmariska Drop Pod, még terminátor páncélos sem) egység/jármű sem hajthatja végre. A scout képességgel rendelkező egységek a scout szabály szerint mozoghatnak. (akár flat-outtal is)
A védekező fél a faltól kezdve a teljes térfelén bárhová felhelyezhet egységeket. Egyetlen megkötés, hogy a kapuba min. 1 egységet be kell rakni. A védekező fél infiltrate egységei max a saját térfelig, a felező vonalig rakható fel. (azaz a falon túl is) Outflank manővert nem hajthatnak végre a védekező egységei. Deep strike a küldetésben tiltott, semmilyen (még az elda Warp Spider, vagy a Szépmariska Drop Pod sem) egység/jármű sem hajthatja végre. A scout képességgel rendelkező egységek a scout szabály szerint mozoghatnak. (akár flat-outtal is)
"Itt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza."
- Ladislaus -
Utolsó kommentek