Kharn, az Áruló születése
A megkezdett berzerker-cikksorozatom újabb fejezetében a Káosz egyik nagy ászának születéséről szeretnék írni, akit némi konvertálással a sima berzerker alapdobozból raktam össze.
Kharn háttere:
Khârn több ezeréves létezését csak annak szentelte, hogy minél többet mészárolhasson istene, Khorne nevében. Úgy vonzza a háború, mint éhes kutyát a véres konc, s hogy hány ellenfelét ölte már meg, azt lehetetlenség megmondani. Már a Nagy Keresztes Hadjáratok idején is, amikor a Világfalók rohamcsapatait vezette, akkor is úgy tartották, kiváló harcos ő, de sajnálatosan beszámíthatatlan. Amikor elérkezett az Eretnekség ideje, boldogan fordult korábbi csatatestvérei ellen, s élen járt azok lemészárlásában.
A Birodalmi Palota ostrománál is az első sorokban harcolt, s a vereség pillanatában összezúzva feküdt számtalan ellenségének holtteste között. Világfaló testvérei magukkal vitték testét, s csak hajójukon vették észre, hogy még életben van. Hogy Khorne kegye volt-e, mi életben tartotta, vagy legyőzhetetlen akaratereje, senki sem tudja.
Árulónak azért hívják, mert még saját harcosait sem kíméli, ha a vérontásról van szó. Egy esetben a Világfalók Skalathrax démoni világán harcoltak Fulgrim zajgárdistái ellen, s már csak egy győzelem hiányzott, hogy az övék legyen a bolygó, ámde az csak nem akart elérkezni. Hiába küzdöttek teljes erővel a Császár Gyermekei ellen, azok mindig megfutamították őket zajfegyvereikkel. Az idő szorította mindkét felet, mert már csak kevés volt hátra az éjszaka leszálltáig, ami olyan hideggel jött el, hogy abban mindenki megfagyott volna. Khârn azonban nem tűrte a késlekedést, és a menedékbe húzódó társai gyávaságán úgy feldühödött, hogy lángszórót ragadott, s felgyújtotta az összes épületet, mit csak talált. Aki elébe állt, azt levágta, nem nézve, barát-e vagy ellenség. A tomboló lángok között a Világfalókra leszállt az őrület, s kisebb csapatokra szakadva gyilkolni kezdték egymást. A légió azóta sem egyesült újra, csak egy-egy bajnok vezette hadtestek maradtak belőle. Khârn pedig a Koponyák Urának leghűségesebb harcosa lett, ki számlálatlanul öli istene ellenségeit és híveit a mai napig is.
Statisztikái:
| WS | BS | S | T | W | I | A | Ld | Mentő |
Khârn | 7 | 5 | 5 | 4 | 3 | 5 | 5 | 10 | 3+ |
Felszerelés: Energiapáncél, plazmapisztoly, páncéltörő- és repeszgránátok, Káoszgyermek, Személyes Ikon és Khorne Jele (ez már benne van a profilban).
Nos, ilyen remek stat-ok láttán természetesen az ember nem lát más lehetőséget, mint hogy beszerezzen, vagy legyártson egy Kharn figurát! A GW lecsupaszított karú figurája nekem kevésbbé jön be (bár a sisakja eléggé pszichó), így én maradtam a full-berzerker páncélos megoldásnál. Egyedi plazmapisztoly (Respekt T-Sam adományainak) megoldható volt, már csak egy ütős Gorechild-ra volt szükségem.
Ezt az alap berzerker láncbalta egyik oldalának lefaragásával, és egy másik balta fejének felragasztásával már meg is kaptam! A levágott fejű balta nyelét egy másik káosz-hírónál használtam fel, erről majd a következő cikkben írok.
Szóval ez könnyen is ment, innen már a korábban leírtak szerint mentem előre, egyedül a kis koponyák (személyes ikon) festése okozott némi gondot, nem is lettek annyira szépek, de a célnak megfelelnek.
Kharn előről:
Jobbról:
Balról:
Utolsó kommentek