A blog fennállása történetében első ízben kerül sor vendégművész bemutatkozására. Mivel Backyard kolléga tüntetőleg távolmaradt az utóbbi időben a meccsektől, így saját battle report helyett olvassátok Gábor, alias Castorp csatajelentését:

Mivel már kisiskolás rajzaimat is ügyetlenül titkolt undorral utasították el szeretett tanáraim, ezért jelen dolgozatomban eltekintek – az általam egyébként nagyra becsült – képes battle report intézményétől, csupán keresetlen szavaimmal próbálom majd bemutatni tegnapi WH40K csatám eseményeit, a Space Marine-ok és Necronok 1,500 pontból rendezett örökrangadóját. Mivel az alábbi meccs nem holmi Borsodi-liga forduló, pláne nem egy Megye III mérkőzés szintje, így az eseményt (átmenetileg) kihúzott ülőgarnitúrámon bonyolítottuk le, a csapatoknak pedig jó harmada volt kénytelen festetlenül a pályára lépni (hiába: fránya szponzoráció).

Intő jelként ellenfelem nyerte a kezdést, 6-os dobással az 1-es ellenében (mikor a nyitány átvétele végett újabb gurítással próbálkoztam, szintén az utóbbi – nem különösebben kedves – szám sikeredett), de nem lévén babonás, nem riadtam meg, ráadásul hagytam, hogy a felállás mikéntjét és a küldetést is khetron barátom dobja ki (merthogy neki köszönhetem az izgalmas összecsapást). Hagyományos felállást és a kétobjektumos mókát adta ki a kocka, kezdődhetett tehát a deploy. Tereptárgyból nem sok került az „asztalra”, gyermekkorunk kedvenc poszt-apokaliptikus filmjeinek lepusztultsága vezérelt minket a környezet megálmodásánál: a rendezői balon (értsd: felőlem nézve, ennyi talán megengedhető :P) alacsony dombocska futott végig merőlegesen, középtájon egy robosztus heggyel. Ellenfelem zónájában egy romos épület állt (átellenben nálam is egy, tekintsd: célobjektum), a pálya közepe táján pedig természetes és mesterséges képződmények (oszlopok, hangár, de legalábbis hengeres testek), továbbá a rendezői jobbon két erdő.

Khetron – nem kis megelégedésemre – végre elég erőt érzett magában az általam erősen szorgalmazott „mass troops” kipróbálásához, amelynek következtében asztalszéltől asztalszélig marcona SM-ek sorakoztak fel, nem éppen a (Green)peace színeiben. A rendezői balszélre egy Rhino került, jumpjet nélküli Assault Marine-okkal, power fistes örmivel és két flamerrel, mellettük az objektumon egy 10 fős Tactical Squad (4+-os cover, flamer, rockint launcher), közvetlenül az épület mellett pedig egy Land Raider. A pálya közepére két, 10 fős Tactical Squad állt (egyikben a Chapter Master relic blade-el, meg 2+-os mentővel), a rendezői jobbon pedig a maradék két troop rontotta a levegőt, békés coverben egymás mögött, vandálhajlamú brigád. Én viszonylag sokat hezitáltam csapásmérő erőim pályára állítása előtt, de végül sikerült rossz döntést hoznom, amely azonban csak a játék vége felé bosszulta meg magát, kezdéskor még örülhettem: milyen bevállalós gyerek is vagyok én… Tehát: bal szélre egy 15 fős Warrior osztagot telepítettem, közvetlenül a hegy árnyékába (had hűsöljenek a bádogfejűek, biztos, ami biztos), melléjük került a Monolith [Na, ezt most meg kell magyaráznom: eredetileg a Monot a jobb szélre terveztem, két jól sikerült blastos lövésből leszedendő az ott felsorakozott gyalogságot, és védelmezve a saját objektumom, de az utolsó pillanatban az 5 Destroyert tettem a helyére, gondolván: kedves kis mozgó sírhalmom majd jól elmeccsezget a Földgyaluval. Igen, ez volt az, amit nem kellett volna.], középre jöttek a Scarabok (10 talpnyi, kipróbálás céljából), jobbra pedig még két troop (egy 15 és egy 10 fős, utóbbival a Lord, orbbal, shifterrel, nádi hegedűvel) és a Destrok. (Szerencsére senki sem az épületbe… hülye, hülye, hülye!)

Jöhetett az első kör: Rhino kilőtt, ellenséges épületen az osztag tüzelt, Land Raider is lőtt (mindkettő a Monora), Chapter Master orbital strike-ért folyamodott (leszóródott, bele az erdőbe… Róbert Gida nem fog örülni), a szomszédos osztag lehevert a fűbe (talán kegyelemért imádkozott?), a két jobb szélső pedig megindult bevehetetlen(nek hitt) objektumom felé. A Radírnak egyből sikerült immobilra lőnie a Monolith-omat (a lecsúszó találatra 6-ost dobtam, aminek később FELETTÉBB kínos következményei lettek), a rockit launcher azonban el sem találta, és innentől kezdve senkinek sem sikerült még csak meg sem karcolnia monstre gépezetemet. (De ez a lényegen már nem változtatott: gyakorlatilag használhatatlanná vált.) Én következtem. Próbáltam a Monoval a Land Raiderre lőni, de leszóródott. Középen a Scarabjaim turbóztak, gondoltam bedobom őket a mélyvízbe, letesztelem, hogy mit tudnak felmutatni két SM troop ellen (ahogy később látni fogjuk, csak csendben megfulladtak). Warriorjaim is megindultak a jobbszárnyon, a Destroyerek pedig előlebegtek kicsiny épületem mögül, és egyetlen sorozattal valami 4 SM-et tettek hidegre… not bad, mondtam, csak így tovább! [Ellenfelem egyébként végig Fortunát szapulta, többször is kilátásba helyezte, hogy másnap az egész bandáját elárverezi és sürgősen elissza az árát, de szerintem átlagosan hajigált, bár tény, hogy sok 1-est és 2-est dobott, de a döntő pillanatokban mindig vele voltak a kockák, úgyhogy ezen a téren is kiegyenlített volt a meccs.]

Második körben még közelebb jött a Rhino, a Mono újabb lövéseket kapott, a Scarabok szintén (4 darab 2+-os cover saveből rontottam 3-at… ennyit a szerencséről), a jobb oldali Tacticalok is jöttek előre töretlenül. Én visszahúztam baloldalt a Warriorokat (ha kiszáll, elérte volna őket rohammal, gondoltam, akkor már jobb, ha autózik még egy kört), a Mono lőtt (dobom a szóródást: HIT!, dobom a 2d6-ot, gondolom sima átütés, ráadásul AP1-el, már előre vigyorgok, erre dobtam valami 3-at, szerintem röhögőgörcsöt kapott a Raider személyzete). Scarabok rohamoztak, a Master kettőt levett instant death-el, a maradék azonban megevett 4 SM-et, elégedett voltam velük. Jobbszélen sétáltak kicsit a Warriorok, majd tüzeltek, a Destroyerekkel két fő alá lőtték a másik SM osztagot.

Harmadik körben jött a Rhino, kiugrottak belőle a srácok, majd megszórták a 15 Warriort (nem volt gáz, aki elesett, köv. körben az is visszajött), Mono is megkapta a maga adagját, a Scarabokat pedig a másik Tactical is betámadta, így már drasztikusan megugrott a lemorzsolódásuk aránya (két killt azért így is kiosztottam). A jobboldali SM-ek is lőttek, szerencsére zéró hatékonysággal. (Khetron kollégának ezen a ponton erősen görbülni kezdett a szája, meg tudtam érteni, sikersorozata csak később kezdődött.) Én következtem, már előre dörzsöltem a kezem: baloldalt 15 Warrior és a Monolith: hamar mártírokká válnak majd a bátor Assault Marine-ok. De nem így lett. 30 gauss lövésből sem értem el, csupán egyetlen halált, mikor kidobtam, nem hittem a szememnek, részegséget reklamáltam. Ellenfelem azonban örült, végre meghallgatta a Császár, bénázni kezdtek a bádogemberek. Én erre végképp begőzölve (majdnem Warmachine), és a mázlista SM-ekre irányítottam a Mono kristályát is. Ugyan félő volt, hogy a saját egységeimre szóródik a sablon, de bíztam a kockáimban és… HITet dobtam! Minden gárdista egy kupacban, ott van a Rhino is, na, mondom, C’tan örülni fog, lesz itt friss hús, ha marad egyáltalán a nyomorult Assaultokból valami. Erre: 4 darab 1-es! Közösen röhögtünk a gárdisták embertelen túlélési képességein, bár az én kacajom inkább eszelősnek volt mondható, a Rhinot is csak immobilra lőttem! A Scarabokat közben széttaposták, jobbszélen kellett volna hát alakítanom, de a Warriorok eredménytelen közelharcba bonyolódtak, a Destroyerek pedig bízva a turbo boostban és a pár megdobandó plusz körben elindultak a pálya másik sarka (értsd: az ellenfél objektuma felé), hogy legalább vitassák, de lehetőleg meg is tisztítsák azt, ha lesz rá mód.

Negyedik körben a maradék Assaultok berohanták a Warrirorokat, a power fisttől kicsit tartottam ugyan, de végül nem lett baj, döntetlen közelharcot vívtunk, Radír, objektum őrzői lőtték a Monolith-ot, a két középső osztag pedig gombászni indult az erdőbe. (Még böhöm energiapáncéljukban is 5-öt, 6-ot futottak a susnyásban, el sem merem képzelni, milyen silány flóra virulhat ott…) Jobbszélen a másik 4 SM is berohanta a Warriorjaimat, csekély eredménnyel (senkinél nem volt power weapon, könnyelműség, barátom, könnyelműség!). Saját körömben folytatódott a közelharc, balszélen a maradék tízegynéhány Warrior sem tudta leverni a három nyomorult Marine-t, több bádogember is ment a levesbe (WBB nélkül), kezdett dühítővé válni a dolog (a kezdeményt leszámítva azonos statok+létszámfölény, erre mégis én vesztem a közelharcot). A Mono lőtt a Land Raiderre, hitet dobok, kezdődik az ima… és ismét sikerült 4-et dobnom. Khetron koma erre már csakugyan magához tért, terv is kezdett körvonalazódni borostás fejében, nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen dobások után a döntetlen elérése lesz számomra a maximum. Jobbszélen a Warriorok tusáztak tovább, a 15 asztmás vastüdő sem bírta leütni (újfent!) a két maradék Marine-t, az őrmester fennmaradt. A másik (4 fős) SM brigádot közben 12 Warriorom és egy Lordom támadta, de őket sem lehetett leverni…

Ötödik körben kezdődött az igazi katasztrófa, megindult a talán még a Császárnál is (de C’tannál biztosan) hatalmasabb SWEEPING ADVANCE diadalmenete. Történt ugyanis, hogy balszélen, a 8 Warriorral küzdő power fistes örmi (aki mellesleg utoljára ütött, mégis túlélte) megnyerte a közelharcot, majd a rontott morál (11-et dobtam! Istenem!) után simán bedarálta az EGÉSZ osztagot, rezestül, olajostul, egy 6-os I dobás következtében (nekem 5-ös sikerült, ilyen számmal máskor el is futhattam volna)! Éreztem, hogy vér szökik az arcomba, tudtam ugyan, hogy ez is benne van a pakliban, de azért oltári nagy zakó volt, matematikailag már két körrel korábban le kellett volna lőnöm/ütnöm azokat a nyamvadt Assault Marine-okat… Erre az egyetlen túlélő elküldi szegény Warriorjaimat a MÉH-be. Mit mondjak… nagyot kellett nyelnem, hogy ne sikítsak. A Mono azonban jól muzsikált, hitet dobtam és 7-est erőre, jöhetett az Explode, zene füleimnek: egy Land Raider mínusz. A Destrok is középre értek, megszórták a távoli objektumon csücsülőket, 3 vagy 4 SM le is esett. (Ha ezt korábban elkezdem, nem lett volna semmi baj…) Jobbszélen a 23 Warrior(!) és a Lord végre leverték a maradék őrmestert (addig nem voltak képesek erre a bizonyára évtizedes felkészülést és hosszas koncentrációt igénylő bravúrra), és konszolidálódtak 1, illetve 2 inchet, hosszan, egymás mellett elnyúlva, abszolút előnytelen pozícióban várva az esetleges rohamot (ráadásul túl későn keveredve ki a közelharcból ahhoz, hogy lőni tudjanak a közeledő ellenségre, ami SORSFORDÍTÓ lehetett volna).

Ezen a ponton akár véget is érhetett volna a játék, de nem így lett. Utólag azt kell mondjam: jó lett volna a döntetlen is, rohadj meg Fortuna!

Megdobtuk, jött tehát a hatodik kör. Jobbszélen a sértetlen Tactical Squad a fenti, 11 Warrioromat támadta meg, a Master pedig a Lordra és a – közben WBB-k nyomán feldúsult – 12 fős kíséretére mozdult rá. Előzőleg a visszafordult Destroyerek (bizonytalanság a vezérkarban) még lelőtték az összes ivócimboráját, és magán a nagyfejűn is ütöttek egy sebet, de többre nem voltak képesek. Ennek meg is lett a böjtje, khetronnak volt annyi esze, hogy a Lordtól legtávolabb eső ponton rohamozzon, hely az nem volt (objektumom, másik Warrior bagázs blokkolt), így nem tudtam rendesen rázárkózni, ennek következtében a HQ-m messziről integetve, hangos szóval biztatatta csupán az ügyetlenül hadonászó embereimet, már akkor látszott: bukóra áll a dolog.. A Master pedig jött, mind a 4 támadását sebre váltotta, ami ellen nem dobhattam mentőt (pw), majd ld. teszt és sweeping… a többit már kitaláljátok. Objektumom nincs, 400 pontot vert le egyedül a Master, a folytatást nem dobtuk meg. Hogy rohadna a Marine-okra a páncél!

A tanulságokat már a 4-5. kör magasságában levontam, vereségemért a szerencsén kívül első sorban a rossz telepítést okolhatom. A Monolith-ot fel kellett volna cserélnem a Destroyerekkel, és a Scaraboknak is inkább az ellenfél objektumát kellett volna megrohamozniuk. Nem volt ugyan rossz húzás lekötni a két középső troopot (6 SM-t le is vertem), de lehetett volna talán jobban is használni a bogarakat, ráadásul a körönkénti 3-4 instant death sem jött jól szegényeknek. Troop mellé pedig többé nem teszek Lordot, ingyen hús, ha az ellenfél nyeri a közelharcot, akkor megy az egész banda a bontóba, nem éri meg. A Mono teleport képessége ugyanakkor nagyot nőtt a szememben, balszélen például sima győzelmet hozott volna, de mivel immobil volt a drága, így nem tudott az SM-ek felé fordulni a kapuval, hogy az áthelyezett Warriorok hamuvá lőhessék a megmaradt pár gárdistát, ha kiszívtam volna őket a közelharcból, csupán annyit érek el, hogy khetron újra rohamozhat… Azt hiszem, ezt hívják pechnek. Ja, és mindig, azaz MINDIG kell egy troopot az objektumban hagyni. Mert nem elég csupán sertepertélni körülötte…

Hát, röviden ennyi, elégedett voltam a csapatommal, jó hangulatú és izgalmas meccs volt, külön köszönet érte derék ellenfelemnek. Azért lehet, hogy változtatni fogok az összeállításon, már számolgattam a pontokat, de inkább az új codexet várom, az megoldhatna egy-két problémát. (Pletykák szerint az SM codex szerzője fogja az új Necron könyvet is írni, eltörlik a phase outot, meg hasonló nyalánkságok, 2009 végére várható a cucc.) Jó lenne, ha mondjuk olcsósítanák a Warrirorokat, vagy adnának nekik legalább egy rendinget (hasonló képesség már most is vehető nekik), de azt se bánnám, ha egyszerűen fearlessé válnának, mert az egészen nevetséges, hogy 10 Warriort egyetlen őrmester le tud ütni… Meg jöhetne valami új HQ is, ez a Lord egymagában nagyon unalmas, egy 2 woundos psyker megtenné, úgysincsen olyan a necronoknál. (A C’tanokról most ne beszéljünk.)

Megjegyzés: mint feltűnhetett, nem fázisok, hanem „helyszínek” szerint írtam le az eseményeket, kedvezve ezzel a vizuális befogadást preferáló olvasóknak, de be kell valljam férfiasan, hogy mi azért nem kevertük az assault phase-t a shooting phase-zel, el nem ítélhető módon.