Bár nem szokásom, de battle reportjaim éltető kenyerének kissé régi, száraz morzsáiból szemezgetek a nagyérdemű számára.

Történt pedig vala azokban az időkben, hogy egy fölényesen megnyert nercomunda meccs után visszavágó címén belekezdtünk gyorsan egy újabb adok-kapokba, miután igen tisztelt és tanult kollégám minduntalan ismételgette, hogy ha sokat tökölünk akkor bizony otthon vacsoramegvonás lesz (hozzátenném: erősen benne jártunk már ekkortájt az éjszakában).

Gyors felállás és pozícionálás után buktam a kezdést, a gaz ellen meg statikus védelemre beállva lőni próbált. Hátradőlve vigyorogtam ("hehe, úgyis messze vagyok"), és már a bekerítő hadművelet részleteit dolgoztam ki magamban, amikor ellenfelem szólt, hogy elméletileg igazam lenne, de az egyik csókája pont az előző meccs után lépett szintet és a marksman képességet dobta ki fejlődésre, azaz a fegyver eredeti lőtávjának másfélszeresére tud lőni a faszi. Mondanom sem kell: paraszthajszállal, de pont benne volt az egyik épület tetején álló modellem a lőtávjában. Némi egyenesági felmenők emlegetését követően a kollégának valami istentelen mákkal még a találatot is sikerült megdobnia, pedig a szó szerint félszemű jack emberkéjének a fedezék miatt D6-on 8-as célszámra kellett rágyúrnia. Ezt úgy sikerült abszolválnia, hogy egy hatos után még egy 5+-t is sikerült valahogy összecsalni, ami pont elég volt arra, hogy szépen telibe kapja bátor gangeremet.
A kockák csalfa istene rövid időre mellémszegődött, mert sebeznie már nem sikerült, de a necroumnda szabályai szerint az eltalált ember ilyenkor villámgyorsan botcsinálta zoológussá válik és a föld apró repedéseiben élő flórát és faunát kezdi el iszonytató sebességgel tanulmányozni, midőn kecsesen földre veti magát életvédelmi céllal ("b*zmeg itt lőnek rám!"). Igen ám, de egy opsönel szabály kimondja, hogy ha 1"-nél közelebb van az eltalált modell valamely kiemelkedő tereptárgy széléhez, akkor I (kezdemény) tesztet kell dobni, különben leszédül a csávó. Persze mondanom sem kell, hogy sikerült egy "aztadurva, hát nem mellévetődtem?!" felkiáltással kivitelezett tigrisbukfencet abszolválni, így sértetlen, ám igenhülye bandatagom a mélybe vetette magát. A terepasztal legmagasabb épületről.
Mivel ez nem egy kimondott életbiztosítás (12" magasság fölött automatikusan megy a csávó a levesbe), így előre láttam, hogy egy ember mínusszal fogom folytatni a játékot, csakhogy sasszemű ellenfelem felhívta egy igen kényes szituációra a figyelmemet: a bázisugrást gyakorló igenbátor emberem alatt mérnöki precizitással elhelyezett másik figurámra, ami történetesen a bandám vezére volt.
Na most gyors fejszámolással eldönthető, hogy mennyire káros az egészségre, ha az ember fejére huppan b*szottmagasról egy másik csóka, de sajnos a szabályok is egyértelműen fogalmaznak e téren: a szeretetcsomaggal meglepett kolléga pontosan ugyanakkora sebzést kap, mint az aláhulló komája (azaz azonnal Out-of-Action lesz).
Itt kezdett ökölbeszorulni az arcom, de még nem volt vége fortuna istenasszony bővérűen bőkezűen osztogatott negatív hullámainak. Bolhás kutyaként morogva nekiálltam leszedni az érintett figurákat, amikor kedves ellenfelem emlékeztetett, hogy jelen scenarióban a játék célja az ellenfél leaderének likvidálása, így a sikerrel abszolvált dominó-efektusnak köszönhetően itt bezony egy harsányan villogó game over helyzete állt elő.
A pályafutásom legrövidebb meccseként elhíresült szösszenettel ellentétben itt valahogy nem volt kedvem röhögni, mindenesetre emlékezetes maradt ez a meccs is.