Tegnap este egy bő 4 órás meccsen sikerült elvenni a nida seregem szüzességét - természetesen Backyard kolléga inkvizíciós hordája ellen. 2500 pötty/oldal felállásban nyomtuk, az új 5th edition szabályok és az új sereg miatt a szokásosnál hosszabb ideig tartottak a lapozgatós részek, de azért túléltük.
Kicsit csalok, mert ugyan battle report címke szerepel a post alatt, de ez nem lesz az. Inkább csak a benyomásaimat akarom leírni.
Amikben csalódtam a nida figurák közül:
- termagauntok. Borzalmasan szerepeltek, hiába voltak 30-an, hiába tiport előttük az "Operation Living Shield" fedőnevű akcióban részt vevő ripper swarm, a kevés kapott lövés is sok halált hozott, közelharcban meg aztán katasztrófálisak voltak. Az ellenfél ügyesen berohamozta őket (jogos, így nagyobb esélye volt), így lőni sem tudtam. Mivel szinte alap felszereltségen voltak, így semmi extrát nem tudtak felmutatni közelharcban, el is fogytak szépen. Annyi pozitívumot tudtam felhozni mentségükre, hogy közelharcban lefoglaltak 1-2 egységet pár körig. Terv: ilyen nagy mennyiségben, de közelharcra gyúrva hozom őket legközelebb.
Akik a tervnek megfelelően szerepeltek:
- ripper swarm. Ingbe'-gatyába' 10 pont/base tökéletes élő fedezék volt, bár a 6-os erejű nehézfegyverek miatt hamar hullottak (instant death). Mindenképpen fogom őket használni.
- hormagauntok. Ha pillanatnyi elmezavaromban nem csinálom azt a kapitális baromságot, hogy berohamozom velük a lövős drenyát, akkor sokkal jobban szerepeltek volna. Sajnos megkarcolni sem tudták a lépegetőt, de az őket berohamozó GK osztagot csámcsogva megették reggelire. Amilyen hülye vagyok, csak később jutott eszembe, hogy ha kiviszem a 12"-es körzetükből a synapse lényeimet, akkor jól elfutnak majd a közelharcből, és újra összeállhatnak, immár biztonságos távolban a drenyától. Na sebaj. Mindenesetre közelharcban pontosan azt hozták, amit vártam tőlük - igaz, arra is voltak biomorph-okkal tápolva.
- génorzók. A lövésekre nagyon érzékenyek, nagyon kell vigyázni rájuk, mert sok pont. Közelharcban viszont begyaláztak mindenkit, drenyát, GK terminátor osztagot a Grand Masterrel egyetemben. Elképesztően hatékonyak és durvák voltak, főleg a rending miatt.
- carnifexek. Mozgó támogató tüzérségként voltak bevetve (venom+barbed), és viszonylag jól teljesítettek, bár a venom a 3-as BS miatt elég random módon talált. Végül is hozták a várt teljesítményt, de a lövős-szívós kombó miatt a poénból közelharcba tolt C-fexet a Grand Master egy ütéssel (force weapon) kinyiffantotta. Béke poraira.
- tyrant. A pszi gyakorlatilag használhatatlan volt (warp blast), vagy az Aegis miatt, vagy az elcseszett to hit dobás miatt. Sokkal értelmesebb lett volna warp field-et venni neki. Egy deep strike-oló GK osztagot simán megnyammogott, majd poénból betoltam a GK termi osztaghoz közelharcba. A carnihoz hasonlóan őt is egy ütéssel kicsontozta a Grand Master, de előtte a termik felét leszedte. Tanulság: GK termi osztagot csak messziről szabad lőni. Végül is az árát behozta, úgyhogy ha nem poénkodom el a végét, akkor sokkal jobban teljesített volna, pedig így is elégedett voltam vele.
- warriorok. Hozták amit vártam, a venom + 2 deathsplitter bevált, az árukat (nevetséges 120 pont/osztag) behozták. Kicsit talán jobban kellene közelharca gyúrnom őket, mert ott nem tudtak sok mindent felmutatni.
Alapvetően azért szívás a nidáknak a DH sereg ellen játszani, mert az összes Grey Knight modell alapban 6-os erővel üt, ami a Monstrous Creature-ök kivételével minden nidán 2+ -ra sebez. És mivel a páncélmentő gyakorlatilag ismeretlen fogalom a bogaraknál, ezért ez igen kellemetlen tud lenni.
A meccs vége egyébként az lett, hogy a seregem több, mint a fele fent maradt (pontértékben), míg az ellenfélnél egy immobilra lőtt drenya és egy valkyre árválkodott, utóbbiban csücsült a bátor inkvizitor (és kísérete?).
Utolsó kommentek