Bizonyára mindenki szembesült már azzal, hogy a GW (pláne az FW) tereptárgyak ára pofátlanul magas. Kis kreativitással, kevés pénzzel és kis munkával azonban bárki megoldhatja ezt a problémát.
A 2. világháborús makettek piacán számos kit elérhető 800-1500 forint/doboz áron, én most csak néhányra hívnám fel a figyelmet. Méretarányban az 1/35-öst ajánlom, az nagyjából megfelel a GW méreteinek. Több cég is gyárt kiegészítőket, az egyik a Tamiya (ez a legolcsóbb), az Academy és az Italeri. Mivel tereptárgyakról van szó ebben a postban, ezért most a jármű- és figurakonverziókat kihagyom, bár azok is megérnének egy misét.
A téglafal (brick wall) és a homokzsák (sand bag) az, amit be szeretnék mutatni, de még számos más nagyon jól használható kit található a kínálatban. A téglafal akár fantasy-ben is használható, a homokzsáknak értelemszerűen inkább csak 40k-ban van értelme. A kitekben egy romos falszakasz felére elegendő tégla található (természetesen nem darabonként, úgy elég babra munka lenne összerakni), illetve 48-60 homokzsák, amiből már tetszetős mellvédet lehet emelni. Mivel műanyag, ezért könnyű alakítani és ragasztani, nagyon jól használható és szerintem jól is néz ki. Íme egy összerakott épületrom (felhasznált anyagok: slim cd-tok alja, egy doboz brick wall, fél doboz sandbag):

Ami még szimpatikus elsőre, az a Command Post ami szintén biztatóan néz ki, valamint a Church Window, Church Door, és a Houser Corner is jól illik a 40k világába, de a különböző hordók, akadályok, és egyéb kiegészítők is használhatóak. Árban pedig szintén 1500 forint alatt vannak.
Command Post
Church Door
Church Window
House Corner
Fountain
Persze ennél olcsóbban is össze lehet dobni fantasztikus terepeket, ahogy a ezen az oldalon is látható.
>> Itt folytatódik a post >>>" />
Utolsó kommentek